A magzatelhajtásról

     A hírek szerint riasztó gyakorlat van terjedőben Indiában. Egyre több leányt pusztítanak el, mielőtt még megszülethetne. Mi több, a növekvő igényre már a szervezett bűnözés is felfigyelt. Az ok egyszerű: a szülők fiúgyermeket szeretnének. Maga a jelenség nem új keletű, hiszen például Kínában az államilag ösztönzött egyke családmodell miatt már hosszabb ideje létezik. Csakhogy India hindu tradíciói miatt azt gondolná az ember, hogy ott a nőket sokkal nagyobb becsben tartják, mint az elmúlt évtizedek által jócskán megtépázott kínai családmodellben. Az okok sokrétűek lehetnek. Paradox módon a modern magzati ultrahangos vizsgálóberendezések és a szaporodó számú jól felszerelt kórház léte is biztosan segíti ezt a gyakorlatot. Ám a hírek szerint nem ritka az újszülött leányok meggyilkolása sem - rögvest szülés után párnával megfojtva vagy mérgezett tejet itatva a szerencsétlen aprósággal. Azt hiszem, idehaza bármely átlagos, jó érzésű emberi lény elborzadna, és habozás nélkül közbelépne, hogy megakadályozzon egy ilyen szörnyűséget.

De vajon miért háborodunk fel az utóbbin, és miért fogadjuk el törvényesnek, a mindennapok részének az abortuszt? Mert hiszen sokan így teszünk - igaz, mi magyarok nemre való tekintet nélkül. A harcos női jogvédőket megnyugtatandó: nem arról van szó, hogy aki ellene van az abortusznak, az minden eszközt bevetve rákényszeríthesse akaratát arra, aki nem akarja megszülni gyermekét. Senki nem akarhatja visszahozni azokat az időket, amikor a "megesett lányok" szégyenükben megölték magukat is meg a magzatjukat is. Vagy a legképtelenebb módokkal kísérleteztek, hogy spontán abortuszt idézzenek elő, ami még sikertelenség esetén is súlyos károkat okozott anyában és magzatban egyaránt. Nem, ezt tiszta lelkiismerettel, jó szándékkal senki nem akarhatja. Mindössze az a kérdés, hogy miért olyan jelentőségteljes az a néhány hétnyi különbség a két tett ideje között? Vagy másképpen feltéve a kérdést, milyen idős korig "szabad" emberi életet kioltani?
A keresztény hit szerint a magzatelhajtás súlyos bűn, mert életet csak Isten adhat és vehet el (no, a halálbüntetés igenlése azért árnyalja a képet). E megközelítés szerint a nő csak elszenvedője lehet egy nemkívánatos terhességnek. Kissé sarkítva: jogai nincsenek, csak kötelessége. Igaz, hogy egy új  élet útra bocsájtása más nézőpontból a női lét kizárólagos kiváltsága, lehetőség a részvételre a Teremtés munkájában. Olyasmi, ami férfinak nem adatik meg. Szent kötelesség, amit - helyesen értelmezve azt - áhítattal kellene teljesítenie a nőknek. De lássuk be: néha a fogantatás módja és körülményei ezt nem teszik könnyűvé. A másik véglet a világi állam által biztosított törvényes abortusz lehetősége. Ebben a nőnek vannak jogai, de a Teremtés által neki adott szerep elől - nem épp könnyedén, de azért - büntetlenül kitérhet. Legalább is a felületes gondolkodónak úgy tűnhet.

A világegyetemnek azonban egyik alapköve az ok-okozat, a hatás-ellenhatás törvénye. Más szóhasználattal a cselekedet és annak következménye, vagyis a karma törvénye. Teozófiai szemszögből, karmikus következmények szempontjából milyen cselekedetekről van itt szó? Egy megszületett gyermek elpusztításának súlyos bűnét senki nem vitatja. De a törvényesen végrehajtott abortusz? Az vajon megengedett? És ha nem, akkor miért?
A modernkori teozófia egyik alapítója, H. P. Blavatsky azt írta, hogy a magzatelhajtás "szándékos és bűnös elpusztítása egy életnek, beavatkozás a természet működésébe, és így karma-teremtő mind az anyára, mind a megszületni készülő emberi lényre nézve. Az elkövetett bűn nem vallási természetű, hiszen egy magzatban - sőt még egy kisgyermekben is - valójában nincs több vagy sokkal magasabban fejlett élet, mint bármilyen kis állatban. A magzatelhajtás egyszerűen bűn a természettel szemben."
Csakhogy a "bűn" szót a vallási hittételek és a büntetőjog és bírósági gyakorlat is nemritkán a józan észnek, vagy az erkölcsi értékrendnek ellentmondó dolgokra is alkalmazta már. Így aztán hallatára bizony kevés ma élő ember rezzen össze. Ezért talán nem árt néhány mondatban vázolni, mi is az, amit egy abortusz lerombol, semmivé tesz. A karmikus következmények jellege és mértéke ezzel arányos lehet - a mostani vagy egy későbbi életünkben.
A teozófia úgy tartja, egy földi testetöltés nem a születéssel, de még csak nem is a biológiai fogantatással kezdődik. Szellemi értelemben, korábbi tapasztalatait tekintve minél fejlettebb egy testet ölteni készülő ember, annál több feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy az erre hivatott szellemlények alkalmas szülőpárt találjanak neki. Genetikai, érzelmi, mentális adottságaik, társadalmi helyzetük, nemzeti-kulturális hovatartozásuk, jövőben ledolgozandó karmájuk mind-mind harmóniában kell álljon a megszületni készülő ember karmájával és majdani életfeladataival. Bénítóan bonyolult feladat! Könnyen belátható, hogy alkalmas szülőpárt találni gyakran nehéz, és néha hosszú ideig kell várakoznia a megszületni készülőnek. Ha pedig akadt ilyen pár, és megtörténik a megtermékenyítés, a Teremtő szándékának megfelelően természetszellemek és náluk magasabb rendű szellemlények sokasága kezd munkálkodni az új ember különféle testeinek felépítésén. Óriási munka van már mögöttük, mire a magzat emberi formát kezd ölteni. Mindez a hatalmas munka, és az emberi formát ölteni kezdő alkotó energia egyetlen perc alatt semmivé foszlik az abortuszkor. És bizony nem ritkán önző, kicsinyes okok, vagy egyszerűen a szülő(pár) gyengesége, a szűkebb környezetük, családjuk támogatásának hiánya, vagy egyenesen ellenségessége miatt.

Persze ezt biztosan csak kevesen sejtik vagy gondolják így végig. Meg hát profánul azt is lehet mondani, hogy könnyű nekik odaát, hiszen olyan fejlettek, mit nekik ez a kis kellemetlenség meg kárba veszett munka. Valóban számunkra felfoghatatlanul fejlettek azok a lények, akik születésünk körülményeit és életünk fő sodrát tervezik, irányítják. Ám arról a világról azt mondták az azt közelebbről ismerők, hogy ott mindennek a leghatékonyabban kell működnie, ott nincs pazarlás, nincs felesleges munka. Mert ahhoz túl sok a tennivaló. A megkezdett, de félbehagyatott munkáért a szellem világában is fizetni kell. Úgy tudjuk, a karma törvénye az élet kibontakozásának hátráltatóját például életviszonyai olyan irányú alakításával "jutalmazhatja", amelyben a vétkesnek kevesebb lehetősége lesz az élet természetes menetébe beavatkozni. Ez természetesen fordítva is igaz.
A büntetőjoggal ellentétben a megbánás a karmánál nem enyhítő körülmény. Hiszen ha egy ingát egyensúlyi helyzetéből kibillentettek, az ki fog lendülni a másik irányban is. Kivéve azt az esetet, ha kilendülését az eredeti hatással egyező nagyságú, de azzal ellenkező irányú erővel semlegesítjük, így állítva helyre egyensúlyát. Vagyis, ha tudatlanságunkban már elkövettünk valamit, amit nem kellett volna, vagy közvetlenül osztozunk érte a felelősségben, vagy könnyíthetünk a ránk háruló következményeken. De a bűnbánat nem elég. Tennünk kell érte.

Miskolczi Gábor
Magyar Teozófiai Társulat
www.teozofia.hu www.sziddhartha.hu