Keresd meg az utat
Az élet egy utazás. Valóban, ezt már többször hallhattuk, ráadásul még
a hasonlat is kiváló. Utazás innen oda, születésből a halálba, egyik
szobából a másikba. Néha úgy utazunk, mint a turisták, izgatottá válunk
a látnivalóktól, a hangoktól, vagy unatkozunk az utunk hosszú,
látszólagos kopár pusztáinak szakaszán.
Sok évvel ezelőtt, nyári
kirándulásként elvezettem Seattle-től Wheaton-ig. Két barátom
csatlakozott hozzám. Én vezettem, és a mellettem ülő társammal egy
pillanatra sem tudtunk betelni az utunkat kísérő gyönyörű táj
látványától. A másik barátunk a hátsó ülésen ülve egy fantasy könyvben
merült el, s csak alkalmanként tekintett fel, akkor is a mellettem ülő
társunk izgatott kérlelésére egy-egy szokatlan helyszínen. A hátul
utazó barátunk ugyanezt a könyvet olvasta el újból a Seattle-be
visszavezető úton is.
A másik kedvencem
a Krishna mozgalom alapító atyjának, Prabhupádának az életrajza.
Szeretem az életutakat tanulmányozni, az övé pedig különösképpen
megfogott azzal, hogy azt az üzenetet hordozza számomra, hogy soha nem
késő semmit elkezdeni, és ha kellőképp megvan az elhatározás, az
indíttatás, a felsőbb inspiráció, "ha jó a cél, amit kitűztél magadnak
- akadnak akkor biztos eszközök".
Turistaként az útjaink
során gyakran gyűjtünk szuveníreket, csecsebecséket, brosúrákat,
fényképeket. Megpakoljuk magunkat és a bőröndjeinket mindenféle
emlékkel, hogy így meséljük el egymásnak a kalandjainkat, élményeinket.
A turisták kimondottan szeretik az izgalmas utakat, és gyakran
büszkeséggel töltik el őket, az általuk meglátogatott helyszínek száma:
húsz ország tíz nap alatt.
Ugyanakkor, természetesen
vannak olyan utak is, amelyeket, mint zarándokok teszünk meg.
Zarándokként szent időket és szent helyszíneket tapasztalunk meg.
Zarándokként már olyan apró jelképekkel is beérjük, mint egy felvett
kavics az útról, vagy egy virág, amelyet a naplónk lapjai között
préseltünk. Helena P.Blavatsky a létezésünket egy zarándoklathoz
hasonlította, a monád zarándoklatához, a valódi önvalónkéhoz. A
zarándokok számára nem a mennyiség, hanem a minőség a lényeg. Nem a
meglátogatott helyszínek száma a fontos, hanem az élmények, a
tapasztalatok minősége, amelyek sokkal mélyebb jelentéssel és
jelentőséggel bírnak: a dolgok új módon való szemlélése, a világban
való létezésnek egy új útja.
A zarándokok tehát
küldöttek. Ahogy Diane Ackerman költőnő is mondja, „Küldetéssel
rendelkező életformák vagyunk.” – egy nyughatatlan faj. A velünk
született nyugtalanságunk vezet el minket az űr legtávolabbi helyeire,
az óceánok legmélyebb pontjaira, a hegyek legmagasabb csúcsaira, a
földalatti barlangokba és a Föld magjába. Az Antarktisztól Amerikáig,
felfedeztük az egész bolygónkat és a még néhány ismeretlen hely
csábítja a kalandorokat, akik elhatározták, hogy eljutnak oda, ahol még
senki sem járt. Lenyűgöznek bennünket a Mars- és a Jupiter-szondák, a
kérdés pedig, hogy az univerzum végtelen-e vagy véges, folyamatosan
lefoglalja a tudomány legkifinomultabb elméit, és valamennyiünket
izgalomban tart.
Kérdezőnek
lenni azt jelenti, kérdéseink vannak, habár a kérdések mindenkinél
változnak, és különbözőek a különböző időpontokban. A kérdés, amelyet
húsz évesen kérdeztem, nem az a kérdés, amelyet negyven évesen tettem
fel, se nem az, amelyet hatvan és hetven évesen, de nem is az, amelyet
ma kérdezek. Mégis valahogy úgy tűnik, hogy minden kérdést egy másik
kérdés követ, és talán ha valóban zarándokokként élnénk, akkor
megtanulnánk a kérdéseinkkel együtt élni, felismerve, hogy a válasz
maga a zarándoklat. A kérdések rávezetnek az útra.
És most vizsgáljuk meg a cím jelentését: „Keresd meg az utat”. Ez a
kifejezés a „Világosság az ösvényen” című könyvből származik, az első a
három fő teozófiai írásból, amely útmutatást nyújt a zarándokoknak. A
másik kettő, a „Csend hangja” és „A Mester lábainál” című könyvek. A
Teozófiai Társulat számtalan tagja, valamint számos más kereső olvasta
a szellemi élet e három „kis” klasszikusát, ihletet merítve belőlük.
A “Keresd meg az
utat” kifejezés az egyetlen ezekben a szellemi klasszikusokban, amely
nyíltan felveti a kérdést, hogy mit jelent kérdezőnek és zarándoknak
lenni ezen az úton, amiről mind beszélünk. N. Sri Ram „A keresésünk
természete” című könyvében azt mondta, hogy „a keresés természete attól
függ, hogy mi ösztönzi azt”. Továbbá azt is állította, hogy „Gyakran
használjuk a keresés és a kutatás kifejezést, anélkül, hogy igazán
érdekelne minket a valódi, mély jelentősége, az Igazsághoz fűződő lelki
folyamatok, amelyek nem olyan jellegűek, mint a külvilággal kapcsolatos
tények, hanem az igazság bennünk valósul meg.” Annie Besant-ot és
Sziddharta herceget idézte, mint valódi keresőket. De ugyanígy ide
sorolhatnánk Arjuna-t, vagy Szókratészt, és természetesen még sokan
másokat, akik hiteles küldöttek.
Az első „szabály”
az Ösvényen, hogy keresd meg az utat, hogy fedezd fel az Ösvényt, amely
a tied. A cím hangozhatna így is, „Keresd meg a rád illő cipőt”, mert
nem megfelelő cipővel senki sem tud rendesen járni. Az első „szabály”
egyetlen szóba van rejtve, ez a szó a keress. Amíg nem keresünk, amíg
nem értjük meg, hogy a létezés utazásának a zarándokai vagyunk, hogy a
zarándokok nem turisták, addig nincs irány, nincs ösvény és nincs út.
Tanulmányom központjában három kijelentés áll. Az első a
legközvetlenebb és a legegyszerűbb. Ez a mondat a Társulat egyik
alapítójának és egyben első elnökének, Henry Steel Olcottnak a fölavató
beszédéből származik, amelyben gyönyörű tömören kifejezte, hogy milyen
módon lehetséges a munka a Társulatban:
Keressünk,
érdeklődjünk, ne utasítsunk el semmit ok nélkül, ne fogadjunk el semmit
bizonyíték nélkül, tanulók vagyunk, nem tanítók.
Azt állítjuk az
irodalmainkban, hogy mi a keresők Társulata vagyunk, az érdeklődők, az
igyekvők egy csoportja. Mégis sokszor úgy tűnik, hogy amikor már
csatlakoztunk a Társulathoz, akkor abbahagyjuk a gondolatok
megkérdőjelezését, értelmük mélyebb keresését, amiket oly nagy
lelkesedéssel már magunkévá tettünk.
A második állítás A. P. Sinnett-nek címzett második Mesterek leveléből származik: Az
adeptus a kutatók egy generációjának ritka kivirágzása, és ahhoz, hogy
ezzé váljon, engedelmeskednie kell lelke belső sürgetésének, nem
törődve az evilági tudomány megfontolt szempontjaival vagy az
éleselméjűséggel. Ez az állítás
két gondolattal szembesít minket, először is, hogy az adeptussá válás
valódi keresést igényel, másodszor pedig hogy mindenkor követnünk kell
a saját „belső impulzusunkat”, tekintet nélkül a világ aggodalmaira és
a mások által támasztott elvárásokra.
A
harmadik kijelentés Joseph Campbell, Isten maszkjai című sorozatának
negyedik kötetéből származik, amelyet a Kreatív Mitológiának szentelt: Amint
a múltban minden civilizáció saját mitológiájának hordozója volt,
jellegzetességében úgy fejlődve, ahogyan a vezető elméi mítoszait
fokozatosan értelmezték, elemezték és megmagyarázták, úgy a jelenlegi
korunkban – ahol a tudomány alkalmazása a gyakorlati élet területeire
mostanra feloldott minden kulturális határt, és így soha többé nem
fejlődhet elkülönült civilizáció – minden ember saját mitológiájának
középpontja, azé, aminek saját megérthető jellemzője úgymond a Testet
Öltő Isten, akit a tapasztalatai alapján kutató tudatának meg kell
találnia. Campbell
hozzáteszi, „Az út nélküli út az egyetlen út előttünk.”. Campbell
gondolataiban megtalálható két mondanivaló, amely a Mesterek Sinettnek
címzett leveleiben is fellelhető: ez a keresés és a kérdezés, amelyet
Olcott ezredes is kihangsúlyozott a Társulat alapításakor, mint azon
tulajdonságokat, amelyekre szükségünk van a saját utunk megleléséhez.
Ez valóban egy „út nélküli út”, amelyet Krishnamurti is mindig
hangsúlyozott. Addig nincsen út, amíg nem lépünk rá. Az út
megtalálásához mindennél fontosabb a keresés. Krishnamurti gyakran
mondta a következőket, amikor kis csoportokkal beszélgetett: „Keresés,
uraim, önök nem keresnek”. De akkor mit értünk az alatt a
keresés alatt, amelyet Campbell csak úgy nevezett, „kérdező elme”?
Hogyan keressünk? És egyáltalán mit keressünk? Érdeklődni – valóban
érdeklődni – valami után, az önmagunknak és a világunknak a komoly
megértéséről szól. Ez azt jelenti, hogy készek vagyunk eltakarítani
minden felesleges mentális és érzelmi terhet, amely által az elme
tisztává válik és átlát mindent. Csak is egy ilyen elme, amely mentes
minden sértettségtől és előítélettől, amely nincs belegabalyodva
szenvedélyeibe, amely mentes minden személyes kedvteléstől és nem
tetszéstől, csak egy ilyen elme képes elérni az igaz utat, a saját
egyedülálló útját. A
Mesterektől származó, A. P. Sinettnek és A. O. Humenak címzett, mély
tanításokat tartalmazó levelek tulajdonképpen ennek a két embernek az
érdeklődésének, a kérdéseinek, az ismeretek komoly keresésének és a
belső igazság megértésének a vágyának köszönhetőek. Gyakran az
Adeptusoknak komoly erőfeszítéseket kellett tenniük – mint ahogy
rámutattak – ennek a két angol férfinak az elméjük zsúfolásig telve
volt előítéletekkel, a magasabb tudásukból érzett büszkeséggel, a saját
igazuk meggyőződésével. A Mestert idézve, „alig volt egy résnyi hely,
ahová új gondolatokat lehetett elültetni.” Újra
és újra azt ismételték Sinettnek és Humenak, hogy a csendes elme derűs,
nyugodt, nyitott és mentes minden önzés szennyeződésétől, minden
aggodalomtól, mert az ilyen elmét az igazság fénye ragyogja át. Az
érdeklődés más szóval valódi nyitottság, nem az a fajta keresés, amely
már előre meg van győződve a válaszáról. Talán úgy véljük,
hogy Sinett és Hume rendkívül önfejű férfiak voltak, és csodálkozunk,
hogy hogyan lehettek annyira makacsok a saját nézőpontjukat illetően,
hogy már-már úgy tűnik, hogy a Mesterekkel is vitába szálltak. De nem
vagyunk-e mi is néha ugyanolyan büszkék, előítéletesek, és makacsok a
véleményünk helyességének a kérdésében? Hálásnak kellene
lennünk Sinettnek ás Hume azokért a kérdésekért, amelyeket ők felmertek
tenni és ne feledjük Sinett dolgozta fel azt a rengeteg Mesterétől
kapott levelet, amelyből megszületett az első teozófiai eszméket
tartalmazó könyv, az Ezoterikus Buddhizmus. Hume szintén szolgált
Indiában, többek között megalapította az Indiai Nemzetközi
Kongresszust, amely miatt mély hálát éreztek az Adeptusok. Szóval bárki
bármit is gondoljon erről a két angol férfiról, a kitartó
kérdezésüknek, a végtelen érdeklődésüknek és vizsgálódásaiknak
köszönhetően megszülettek az irodalmi örökségünk legcsodálatosabb
munkái, a Mesterek Levelei. De térjünk vissza a valódi
keresés kérdésére. Jacob Needleman a „The Heart of Philosophy”, azaz a
„Filozófia szíve” című könyvében a következőket mondja: „A filozófia
semmire sem válasz.” Majd így folytatja, „A filozófia szerepe az emberi
életben, hogy segítsen emlékezni. Más feladata nincsen.” És most
helyettesítsük a filozófiát a teozófiával ebben a gondolatban. Gyakran
mondják, hogy a Teozófia választ ad életünk minden kérdésére, pedig
valójában nem felel semmilyen kérdésünkre és nem old meg semmilyen
problémát. Mi magunk válaszoljuk meg a kérdéseinket, a Teozófia csak
segít emlékezni, felébreszteni a memóriánkat. Azonban a
felébredéshez tudnunk kell megfelelően kérdezni, mélyebben keresni és
tapogatni. Mi valóban elfelejtettünk valamit. És az élet azt kéri
tőlünk, hogy emlékezzünk. Emlékezzünk, hogy kik vagyunk, mert ha
emlékszünk erre, akkor megtaláltuk az utat. „Az igazi
filozófia mágiája az önálló kérdésfeltevés varázslata, amikor valaki a
saját kérdése előtt áll” írta Needleman. Ez a valódi keresés. Ez az,
amit a nyugati filozófia legnagyobb kérdezője, Szókratész is mondott.
Ez az, ami az ősi India Upanisádok tanítóinak a kérése volt, és erre
ébresztette rá Arjuna-t Krishna a Bhagavad Gita-ban. Tedd fel a
kérdésedet, amely emlékeztet a valódi önvalódra. Willam
James azt írta, hogy „A valaha feltett legmélyebb kérdés nem
feltételezi, hogy válasz érkezik rá”, ehelyett azt igényli, amit ő
elszánt „akarat átfordításnak” nevez. Az „akarat átfordítás” talán
ahhoz hasonlítható, amelyet Kuthumi Mester úgy nevez „a lélek belső
impulzusa”, amelynek engedelmeskednünk kell. A keresés, a kérdezés, az
érdeklődés elvezet az úthoz, az úthoz, amely egyszerre létezik és
mégsem. „Ez az út meredek és tüskés” mondta Blavatsky. „Szűk” és
„kevesen vannak, kik megtalálják azt” állította Jézus Mester. Ez az út
„keskeny, mint a borotva éle” mondja az egyik Upanisad. De mindazoknak,
akik valóban keresnek, ahogy a Világosság az Ösvényen emlékeztet
minket, „az új út rejtélye” akkor nyílik meg előttünk, amikor „lelkünk
csillaga fényre gyúl”. A valódi keresés magában foglal egy
kérdést, amely középpontjában a létezésünk áll, amely azonban sosem
elégszik meg az egyszerű válasszal, és elvezet minket az igaz tudáshoz.
A valódi válasz meglelésére szükség van arra az úgynevezett „akarat
átfordítás” –ra, ahogy William James fogalmazott és amelyet Plato csak
úgy nevezett „eros”, amelynek lényege a szeretet. A szeretet természete
miatt nem lehet megközelíteni egy kérdést kizárólag a tudományos elmén
keresztül. Az ember megáll szemben a kérdéssel, ahogyan Szókratész
kérte a hallgatóságát, a figyelmét a kérdésre irányítja, amelyből –
ahogyan Platón tehette fel – magán a szereteten kívül minden mást
elvontak. Ilyen feltétel mellett az embernek eszébe jut, melyik fog egy
elsődleges tudást biztosítani. Nincs más út, nincs más ösvény, s ez lényegében egy úttalan út. Amíg mindannyian végig nem jártuk, addig nem is létezik. A
szó legigazabb értelmében Teozófusnak lenni azt jelenti, hogy nem
csupán egyszerűen a Társulat tagja valaki, hanem egy valódi és hiteles
Teozófus a bölcsesség, az igazság és a szépség megismerője és
elkötelezettje. Ez a valódi keresés, feltenni az igazán nagy
kérdéseket, az emberi létezés központi kérdéseit, és soha meg nem
elégedni a válaszokkal addig, amíg le nem ástunk azok lehető legmélyére. Az egyik Upanisad a következőket írja: Mint
a repedések az edény falán, melyek átengedik a fényt, úgy ragyog be
Atma rejtett fénye az elme-test egységének repedésein át. A
kérdezés, a keresés, az érdeklődés által repedések keletkeznek. És ha a
kereséstől „repedezett edényekké” leszünk, az válik igazán a javunkra.
Szükségünk van az egyre szélesedő repedésekre a lelki természetünkben,
törésekre az elme-test egységében, hogy Atma fénye ragyoghasson a
teljes pompájában. Talán a világnak több repedésre lenne szüksége, mint
nekünk. Természetesen szükség van a szellemi és érzelmi korlátaink
szétzúzására, engedjük, hogy az Atma fénye ragyogjon ránk. Ezt jelenti
azt, hogy „keresd meg az utat”.
Joy Mills: Seek out the way c. cikkét fordította: Szabari Noémi (2012.)
|