Káin és Ábel

Teozófus bibliamagyarázat

A bibliai Teremtés könyve már a kereszténység elterjedésétől kezdve igen komoly hatással volt a nyugati kultúrkör gondolkodásmódjának alakulására. Ennek részeként ivódott tudatunkba Káin és Ábel ősi, ám korántsem egyedi története.
Szerte a világon sokfelé fellelhetők hasonló történetek testvérekről, néha ikrekről is. Ott van például Romulus és Remus, a két ikertestvér, akik közül egyik gyilkosává lesz a másiknak. Mars isten és egy Vesta szűz gyermekei voltak ők, akiket egy kosárban a Tiberis hullámaira bíztak (újabb ismerős motívum), mígnem az egy fa gyökereiben fennakadt teknőben egy nőstényfarkas rájuk talált és tejével táplálva megmentette őket. Amikor felnőttek, elhatározták, hogy várost alapítanak, és a történet szerint Romulus nekilátott Róma falait felépíteni. Ám mivel a fal csak egy kősor magasságú volt még, testvére Remus gúnyolódva átugrotta és így szólt "Nézz csak ide, milyen könnyen átjut bárki a faladon!" "De figyeld csak, hogy végzi, aki megteszi!", szólt Romulus és átdöfte őt kardjával.
A Bibliában más, egymással konfliktusba kerülő testvérpárt is találhatunk még, mint például Jákob és Ézsau történetét. Ézsau az elsőszülöttségét egy tál lencséért eladja csavaros eszű ikertestvérének, Jákobnak, majd miután később rászedettnek érzi magát, bosszúból meg akarja őt ölni. És bár a történet szerint ez nem következik be, azért Káin és Ábel, valamint Jákob és Ézsau esete között sok a hasonlóság.
Az ilyen több kultúrkörben felbukkanó hasonló történetek szükségképpen egyetemes üzenetet is kell, hogy hordozzanak. Káin és Ábel története viszont számunkra különösen figyelemre méltó, hiszen központi szerepet kapott kultúránkban. Vegyük tehát ezt alapul e történetek közös, teozófusi értelmezéséhez.
Mózes I. könyvének 4. fejezetében Ádám és Éva első gyermekeként Káin, másodikként Ábel született. Káin földműves, Ábel pedig pásztor lett. Idő multával mindketten ajándékot vittek az Úrnak - Ábel az ő juhainak első bárányait, Káin pedig a "föld gyümölcséből". Az Úr örömmel fogadta Ábel ajándékát, de nem úgy Káinét. Amikor pedig Káin emiatti haragjában lehorgasztott fejjel járt, megkérdezte tőle, miért viselkedik így? "Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta". (Ez világos utalás a karma törvényének kijátszhatatlanságára.) Nem sokkal ezután Káin a mezőn rátámadt öccsére és megölte őt. Amikor pedig az Úr kérdőre vonta, hogy hol van Ábel, Káin szállóigévé vált szavakkal felelt: "őrizője vagyok-e én az én atyámfiának?" Ekkor az Úr megátkozta Káint, hogy a föld többé ne adja neki termő erejét és bujdosnia kelljen. Káin panaszára - "és akkor akárki talál reám, megöl engemet" - válaszul pedig megbélyegezte őt, hogy senki meg ne merje ölni. Ekkor Káin elbujdosott az Úr színe elől és Nód földjén, az Édentől keletre telepedett meg. Itt aztán várost épített, amit elsőszülött fia után Hánokhnak nevezett el, és így ő lett az első városalapító. Az ő ük-ük-ük unokáiként (az Ádámot követő hetedik generáció) született meg Jubál, minden muzsikusok atyja és Tubálkain, "mindenféle réz és vasszerszámok kovácsolója".
Mit is jelent ez a történet? A felszínen maradva az első gyilkosságot és annak következményeit látjuk. Ám ha mélyebbre tekintünk, sokkal jelentőségteljesebb rejtett, jelképes üzenetet is hordoz. Kíséreljük meg hát ezt a rejtett jelentést a teozófiát használva kulcsként megfejteni!
A testvérek valójában mindannyiunk két oldalát jelképezik - Káin és Ábel bennünk vannak. Ábel nevének eredeti jelentése "lélegzet" avagy "szellem"; Káiné pedig "aki teremtetett". Ábel jelképezi bennünk az Egyéniséget, a "jó pásztort", a Krisztus-princípiumot, a magasabb rendű Ént. Káin pedig ennek ellenpólusát, a Személyiséget, amely mindig csak egyetlen életre születik, és aki megtermeli "a föld gyümölcseit", de nem a szelleméit. Ő a mi alsóbb, vágy-természetünk megtestesítője. És Káin kell, hogy legyen az idősebb testvér is, mivel magasabb természetünk a "föld gyümölcseiből", alsóbb természetünk által begyűjtött, abból kinyert tapasztalatokból fokozatosan, számtalan élet hozadékából épül fel. Minden földi testet öltésből a fizikai test halálát követő időkben kinyerjük Személyiségünk tapasztalataiból azt, ami jó, szép, maradandó vagy egyetemes érvényű tapasztalás, és beépítjük azt halhatatlan, újra és újra testet öltő Egyéniségünkbe, valódi önmagunkba. (Ez a tudás aztán belső hangként, a lelkiismeret szavaként szólal meg bennünk és irányítja Személyiségünket - ha hallgatunk rá.) A Személyiség által felkínált ajándékot isteni eredetű részünk (a Monád) nem képes közvetlenül elfogadni, csakis az Egyéniségen keresztül. Káin testvérgyilkossága pedig nem más, mint drámai megjelenítése egy olyan életnek, ahol a Személyiség elvágta az őt magasabb rendű önmagával, az Egyéniséggel összekötő, és annak a Személyiség feletti kontrollját jelképező összeköttetést.
"Az elme a valóság gyilkosa" - áll a Csend Hangjában. Ábel (magasabb rendű Egyéniségünk) az a valóság, amelyet Káin (alsóbb elme, az agyi tudatosság) elvet magától, megtagad, "meggyilkol". Alsóbb elménk valódi vándor, amely minden egyes testet öltéssel újra teremtődik (Káin = "aki teremtetett"). Nem vethető le vagy pusztítható el teljesen, hiszen bélyeget hordoz magán - újra és újra vissza kell térjen az élet-halál körforgásában a földi, fizikai életbe. Ezt a fizikai életet jelképezi Nód földje, ahol száműzöttként tengeti életét, elszakítva, mit sem tudva a Valóság világáról, a Szellem birodalmáról. Nód földje tehát nem más, mint az illúziók világa - a mi fizikai világunk.
Káin Romulushoz hasonlóan városalapító volt, az emberi kultúra és technológia alapkövének lerakója, akinek késői utódaiban, Jubálban és Tubálkáinban ismerhetjük fel korunk mesterembereit, tudósait. Mert hát pontosan ez az, amit a Személyiség végez: anyagi kultúrát és civilizációt épít, amelyre a koronát majd az Ádámtól számított - szimbolikus értelemben vett - hetedik generáció teszi fel. Ami pedig teozófiai értelemben nem más, mint az emberiség messzi jövőben megszülető Hetedik Faja - az az embertípus, amelyről ma még csak annyit tudunk, hogy egyebek között korunk emberének oly sokra tartott intellektusa említésre sem méltó ahhoz, amivel majd ők rendelkeznek.
Nem, ez így nem egészen pontos. Nem ők rendelkeznek majd ilyen intellektussal - mi jutunk el majd erre a szintre. Igaz, nem mindannyian, vagy legalább is nem együtt. De erről majd egy másik alkalommal.

John Algeo cikke alapján írta: Miskolczi Gábor
Magyar Teozófiai Társulat